A személyiség meghatározása, szerkezete

A személyiséget elsősorban társadalmi tényezők határozzák meg. Elsőd-legesen a társadalmi viszonyok, erre felépülve a társadalom értékrendszere, gazdasági-, technikai-, tudományos, művészeti, etikai-, jogi-, politikai kultúrája. Mindezek együttesen határozzák meg az emberi tevékenységet, az utóbbi viszont a személyiség fejlődését. Az emberi tevékenység kölcsönviszonyban áll a társadalmi viszonyokkal és az értékrendszerrel. Bár kétségtelen, hogy a társadalmi viszonyok determinálják az emberi tevékenységet (és ezen keresztül a személyiséget is), az ember munkája és vállalt társadalmi szerepei (funkciói) révén maga is hatással van a társadalmi viszonyok alakulására. Hasonló a kapcsolat a társadalmi érték-rendszer és az emberi tevékenység között. Az értékrendszert megfelelő tevékenység, főként tanulás útján elsajátítva bontakozik ki a személyiség. Az objektív értékek a személyiség sajátjává válva (interiorizálódva) kifejlesztik a nekik megfelelő emberi képességeket is. Más oldalról viszont az emberi tevékenység különböző formái új alkotásokkal gazdagítják az emberiség kulturkincsét.

Az emberi személyiség természetesen kettős meghatározottságú, nemcsak társadalmi, de természeti (biológiai) tényezők is determinálják. Ez utóbbiak nyilván meghatározott társadalmi feltételek között érvényesül-nek. Az emberben az, ami természeti, szubsztancionális egységet alkot a társadalmival. A szervezet, főként az idegrendszer anatómiai-fiziológiai adottságai egyik tényezőként befolyásolják a pszichikai folyamatok, képződmények és tulajdonságok minőségét és színvonalát.

Magának a személyiségnek a belső struktúrájában négy alapvető rendszert különböztetünk meg. Tájékozódó-, ösztönző-, értékelő- és végrehajtó rendszert. Ezek közül az ösztönző és értékelő rendszer alkotja leginkább a személyiség belső magvát (ezért is kerültek a modellben középre). A tájékozódó rendszer inkább a külvilág információinak a felvételét, a végrehajtó rendszer pedig a külvilágra irányuló hatást szolgálja. Mindegyik rendszerben megtalálhatók a már említett folyamatok, képződmények és tulajdonságok.

A tájékozódó rendszerben az alapfolyamatok, illetve pszichikai funkciók: a figyelem, az észlelés, az emlékezés, a képzelet és a gondolkodás. Az ezeknek megfelelő képződmények: az észlelet, a képzet és a fogalom. Míg a fenti megismerési folyamatoknak megfelelő tulajdonságok, az un. értelmi képességek. Ezeknek foglalata, egységes struktúrája: az értelmesség, meg-felelő értelmezésben ezt az intelligencia fogalmával jelölhetjük.

Az ösztönző rendszerben a szükségletek és az érdekek indítanak be megfelelő ösztönző folyamatokat, amelyek az emberi cselekvés első mozgatóiként foghatók fel. Ezek alapján képződnek a motívumok és a hajlamok. Mint a személyiség jellemző tulajdonságai jelennek meg az irányulások és az érdeklődés különböző formái.

Az értékelő rendszer az összes pszichés történést belső emocionális értékeléssel kíséri. Ezt a belső értékjelzést az érzelmi  folyamatok látják el. Ezekből képződnek a tartós érzelmi állapotok. Az érzelmi élet tulajdonsága-inak strukturális foglalata a temperamentum.
Az ösztönző és az értékelő rendszer együttes tevékenysége révén alakul ki az egyén motivációs rendszere, amely közvetlen indítója az emberi cselekvéseknek.

A végrehajtó rendszer a külvilágra irányuló cselekvésekben, döntési folyamatokban jut érvényre. A cselekvések nyomán készségek, szokások és ezek rendszerei képződnek. Az akarati tulajdonságok egységes foglalatát a jellemben, mint összefoglaló struktúrában jelölhetjük meg. A cselekvés leginkább emberi formái az alkotó akarati cselekvések, amelyek a tevékenység pszichikai alapját képezik. A pszichikai funkciók, képződmények és tulajdonságok így ismét a tevékenységbe torkollanak. A tevékenység így a személyiségnek nemcsak létrehozója és formálója, de terméke is. A pszichikum ezen a „csatornán” át közvetlen kapcsolatba kerül az objektív társadalmi viszonyokkal és az értékrenddel.

Az egyes belső pszichikai rendszerek tulajdonság-struktúrái: az intelligencia, az irányulások, a temperamentum és a jellem maguk is tulajdonságok egész rendszerét magában foglaló pszichikai struktúrák.

Ezek mellett azonban kialakulnak a személyiségben más jellegű, inkább társadalmi struktúrák. Így az inkább intellektuális gyökerű világkép az ösztönző és motivációs rendszerre épülő: beállítódás és az erősen érzelmi színezetű: meggyőződés. Ezek együttesen alkotják: a világnézetet. E struktúrarendszer legfőbb alapja és összefogója: a személyiség politikai – erkölcsi – esztétikai eszmerendszere, azaz az illető egyén erkölcse, politikai arculata, esztétikai értékrendje.

A személyiség struktúrái, főként a jellem, a világnézet, valamint az erkölcs és a politikum nemcsak szubjektív érték, de más emberek számára objektív érték is és bele tartozik a nagy társadalmi értékrendszerbe. Itt tehát a szubjektum újra átcsap az objektumba és a személyiség mint társadalmi értékhordozó jelenik meg.

Fontos azonban kiemelnünk az előzőekből két dolgot – ezek relevánsak a menedzseri-vezetői munka szempontjából-, amelyek kiindulási pontjaink lehetnek az elemzésben.

Ezek a következők:

• A személyiség intraindividuális struktúrájában meghatározó szerepe van az ösztönző és értékelő rendszernek: az itt jelzett folyamatok, képződmények, tulajdonságok adják az alapját az egyén motivációs bázisának, amely döntő szerepet játszik az egyén teljesítményében. Ennek részletes elemzése elengedhetetlen, ha a sikeres alkotó és alakító tevékenység háttértényezőit keressük.
• A személyiség – amit az ábra is szemléletesen mutat – sok szálon kapcsolódik a társadalomhoz, s nem véletlenül egyik általános elfogadott tétel a pszichológiában, hogy az ember társas lény. Ezt akkor is szem előtt kell tartanunk, amikor keressük a hatékony munkavégzés feltételeit. Az ember a munkahelyén sohasem mint egyedi lény jelenik meg, mindaz, ami a társas szférában körülötte történik, rányomja bélyegét teljesítményére.